A szerelem titokzatos. Rejtélyes annak, aki megéli, de sokszor még a kívülállók számára is megmagyarázhatatlan. "Csak tudnám, mit eszik rajta…" – ez a kérdés bizonyára sokaknak ismerős, s a rá adott válasz talán még inkább: "Hagyd, szerelmes. " Ha valakit tényleg szeretünk, elsősorban nem is azért akarunk vele lenni, mert jóképű, szép, okos vagy kedves, hanem hogy minél inkább egyek legyünk vele: legszívesebben beköltöznénk még a gondolataiba is, s mivel ez lehetetlen, hát legalább próbáljuk megismerni és megfejteni azokat. Úgy hisszük, az igazi társ nélkül élni sem tudnánk: lényére fizikailag, lelkileg és szellemileg is szükség van ahhoz, hogy önmagunkat kiteljesíthessük. Úgy érezzük, vele élünk igazán A szerelmesek a másikra mint megtestesült ideáljukra tekintenek. Amikor ez az érzés kölcsönös, mindketten legyőzhetetlennek érzik magukat. " A szerelem egyik jele az erős önbizalom és a külvilág véleménye iránti közömbösség – mondja Almási Kitti pszichológus. – A másik tekintete, érintése, sőt a puszta jelenléte egyszerre nyújt megerősítést, biztonságot és örömöt a feleknek.
Elfogadni valakit, és elfogadtatni magunkat. Meg lehet játszani a szerelmet, de csak ideig-óráyszer minden játék véget ér. S mikor becsapva érezzük magunkat, mert mi őszintén szerettünk, felmerül a kérdés:"tényleg egy ilyen embert szerettem? "Igen, előfordul, hogy rosszul mérjük fel kapcsolatunkat, s ezért becsaphatnak esetben azonban nem erről van szó. Csupán az történik, hogy belemegyünk bizonytalan kapcsolatokba, mindezt azért, mert látjuk a körülöttünk lévő emberek arcán a boldogságot. A boldogságot, melyet a szerelem yenkor olyan erősen vágyunk erre az érzésre, hogy hajlamosak vagyunk elhinni, szerelmesek szimplán arról van szó, hogy magába a szerelembe szerettünk bele, és ráébredünk egy nap, hogy nem a jó embert választottuk társnak. A szerelem olyan érzelmi viharokat kell kavarjon, amire semmilyen más érzés nem kétenként tiszteljük az adott férfit, csak vele szeretnénk lenni ezentúl a nap minden órájában, percében, és másodpercé gondolatunk csak a kiválasztott körül forog. Bármit megtennénk, hogy ez így is maradjon örökké.
Amikor szerelmesek vagyunk, szinte mindig úgy véljük, ő az igazi, és mostantól örökre összekötjük az életünket. Ám érdemes újra és újra megvizsgálnunk, vajon mi is az, amire a kapcsolatunkat építettük: szükségletek és elvárások kiterjedt rendszerére, vagy pedig valódi elköteleződésre? Könnyen megkapod a választ, ha megvizsgálod magadban, vajon ki tudnád-e őszintén, szívből mondani az alábbi öt állítást a kedvesednek. (Az öt állítást Martha Beck, amerikai író, coach, terapeuta fogalmazta meg How To Know It's Real Love című írásában, ez a blogbejegyzés az ő cikkének fordításán alapul. ) Kipróbálhatod egyedül is, hogy elképzeled, amint kimondod őket, de tehettek egy próbát közösen is úgy, hogy kimondjátok őket egymásnak. Mély, szeretetteli, vagy éppen tisztázó beszélgetés indulhat el annak mentén, hogy megosztjátok egymással, ki mit érzett, amikor kimondta a mondatokat, illetve, amikor meghallotta őket. Sok – a párkapcsolatokra vonatkozó – félreértést lehet tisztázni azzal, ha megengedjük, hogy ezek a gondolatok hassanak ránk.