Tartalmazta az akkor létrejött Népszövetség alapokmányát is. 1920. június 4-én írták alá a Nagy Trianon-kastélyban (egyes - téves - források szerint a Kis Trinanon-kastélyban), a franciaországi Versailles-ban. A szerződést nem írta alá a szintén az Antanthoz tartozó USA, amely akkor nem lett tagja a Népszövetségnek. Az USA és Magyarország később Washingtonban kötött békét: ez a Népszövetségre vonatkozó cikkelyek kivételével szó szerint megegyezett a trianonival. A magyar delegációt a tárgyalásokon gróf Apponyi Albert vezette. Szigorú értelemben vett tárgyalás nem folyt, az Antant képviselői fogadták a magyar küldöttséget, és egyszerűen közölték vele a feltételeket. Ezután átvették a magyar álláspontot tartalmazó dokumentumokat, majd pár nap múlva - lényegében anélkül, hogy figyelembe vették volna a magyar érveket - közölték a döntést. Az új határokat elvileg a Woodrow Wilson amerikai elnök által megfogalmazott nemzeti elv alapján jelölték ki. Ettől azonban több esetben, stratégiai, gazdasági, közlekedési stb.
A magyar kormány mindeközben kétoldalú tárgyalásokkal próbálta jobb belátásra bírni bécsi kollégáit, népszavazást kérve az egész területre, cserébe Bécs élelmiszerellátásáért és a magyarországi németek autonómiájáért. Mivel az osztrák-magyar kormányközi tárgyalások sorra eredménytelennek bizonyultak, a Nagyköveti Konferencia és a Szövetségközi Tábornoki Bizottság 1921 augusztusában három részre osztotta az Ausztriának ítélt területet észak-déli irányban: A-, B- és C- zónára. Ezeket kellett volna a magyar félnek egyenként kiüríteni augusztus 26-án, 27-én és 28-án. A Bethlen-kormány még mindig diplomáciai ütőkártyaként használta a jugoszláv megszállás alatti Baranyát, ugyanis azt a feltételt támasztotta az Ausztriának szívességet tevő antantnak, hogy az A-zóna kiürítése után a B- és a C-zónából való kivonulást csak Baranya átadása után folytatja. Mivel a jugoszlávok nem vonultak ki teljes egészében Baranyából, a Bethlen-kormány az átadás leállítása mellett döntött. Augusztus 27-én a honvédség kiürítette az A-zónát, de a B- és a C-zóna továbbra is a magyar állam irányítása alatt maradt (az események összefoglalását ld.
A békeszerződés eredményeképpen a Magyar Királyság elveszítette területének több mint kétharmadát (az ország területe 282 000 km2-ről 93 000 km2-re csökkent). Demográfiai következmények A Magyar Királyság lakóinak száma 18, 2 millióról 7, 6 millióra esett vissza. 1910-ben a Magyar Királyságban élő magyar népesség az össznépesség kb. 48, 1%-át tette ki. Noha az elcsatolt területeken élők többsége nem volt magyar nemzetiségű, a békeszerződés során az országhatárok megvonása még nagyjából sem követte a nyelvi vagy nemzetiségi határokat. Sok esetben egységes tömbben élő magyar lakosságú területeket is elcsatoltak. Mintegy 3, 3 millió magyar rekedt kívül az új magyar állam határain, azaz magyarok kerültek szülőföldjükön kisebbségbe. A magyar nemzetiségűek lélekszáma az elcsatolt területeken az 1910-es népszámlálás alapján: - Felvidéken (ma Szlovákia): 884 000 fő, a helyi lakosság 30%-a - Erdélyben (ma Románia): 1 662 000 – 32% - A Vajdaságban (ma Szerbia): 420 000 – 28% - Kárpátalján (ma Ukrajna): 183 000 – 30% - Horvátországban: 121 000 – 3, 5% - Muravidéken (ma Szlovénia): 20 800 – 1, 6% - Felsőőrvidéken (Burgenland) (ma Ausztria): 26 200 – 9% A békeszerződés után a magyar népesség aránya a népmozgás miatt általában csökkent, de az elcsatolt területeken ma is nagy számban élnek magyarok.
Gróf Apponyi Albert magyar főtárgyaló Magyarország új határai Magyarország az alábbi területeket veszítette el: - Erdély és jelentős területek Magyarország keleti részéből (az ún. Partium, valamint a Bánság keleti része, az Alföld egy része Romániához került; - A szlovákok, rutének által is lakott északi területek többsége, így a Felvidék, a Csallóköz és Kárpátalja Csehszlovákiához került; - Délen a Szerémség, Bácska és a Bánság nyugati része, valamint a Muraköz az újonnan alakult Szerb–Horvát–Szlovén Királyság (későbbi neve Jugoszlávia) része lett; - Nyugaton egy sáv, a Felsőőrvidék Ausztriához került, ahol később Burgenland néven önálló tartományt hoztak létre az új területekből a már aláírt Saint Germain-i békeszerződés alapján; - Északon Szepes és Árva megyéből kb. 500 km2 területet Lengyelország kapott meg. A szerződéssel a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz került az 1102 óta a magyar korona fennhatósága alá tartozó Horvátország is. Fiume (mai neve Rijeka) városa is a magyar korona része volt, de rövid önállóság után Isztriával és Zárával együtt Olaszországhoz került, majd 1947-ben Jugoszláviához csatolták.
Pozsonyi hídfő átkerült Csehszlovákiához (hivatalosan azért, hogy Pozsony további fejlődéséhez, növekedéséhez elég terület legyen a Duna déli oldalán). (Ez tette később lehetővé a Bős-nagymarosi vízlépcsőnél a Duna egyoldalú szlovák elterelését. ) Azóta Magyarország területe – apróbb kölcsönös területi kiigazításoktól eltekintve – nem változott, nagysága hivatalosan 93. 030 km2. A II. világháború után Magyarországot leigázott országnak tekintették, elsősorban a Szovjetunió részéről volt ez a hivatalos álláspont. Ennek értelmében Magyarország számára egészen 1989-ig előírták, hogy nem építhet széles utakat, mert azon a hadsereg fel tud vonulni. A szomszédos országokból kitoloncolták a II. világháború alatt újonnan letelepült magyarokat. Ezzel azonban nem elégedtek meg a környező országok vezetői, és keményen bosszút álltak a magyarajkú őslakosokon. Az egyik ilyen cselekmény Csehszlovákiában a Beneš-dekrétumokból ismert kollektív bűnösség elve volt, mely a magyar mellett a német kisebbséget érintette a legrosszabbul.