Okostankönyv
… Felgerjedt szittya vérem / Felgerjedt szittya vérem / S rászóltam Törpe fejűre: «Hát maga megbolondult, / Hát maga megbolondult, Hogy mindent kétszer mond, kétszer mond? " Ady költészete sokak számára olyan zagyvaságnak hatott, amilyennek Karinthy paródiájában azt bemutatta: egy alkoholista delíriumának tartották, és való igaz, hogy a sokszor mereven, sematikusan használt "adys" forma nem állt mindig összhangban a tartalommal, nem erősítette, hanem gyengítette a mondanivalót. Ahogy Kosztolányi Dezső írja híres, hírhedt kritikájában, az Írástudatlanok árulásában: "Minden költőben van modor, melyet magára öltött. Voltaképp ez a modor a lényege, az értéke. Természetes költő nincsen. A természetes költő az, aki nem ír. Az aki ír, szükségszerűen alakoskodik, egyéniségét vetíti ki, redőzi előttünk, azokat az érzéseit ismételgeti, melyek parancsoló rögeszmékként kísértik, azokat a szavait visszhangozza, melyek meghatározzák őt, maga és mások előtt. … Adynál ez a modor rosszízű. Rettegünk attól, hogy visszatérnek kedvelt lemezei.
A "különös" másodszori megjelenésekor a megszokottól eltérőt jelenti, egy olyan eseményt jelöl, amely az embernek a közvetlen környezetét és ezzel belső békéjét dúlja fel. Ezt a belső békét Ady a vidék szimbólumaival jelképezi: méhes, csikó, a házőrző kutya, szolgáló, amelyekkel mind valami rossz történik. A következő egységben megmarad a különös szó előbbi jelentése, de itt a megszokottól való eltérés már sokkal tágabb kört érint, az egész felbolydult társadalmat. A negyedik egységben a "különösség" pedig már kozmikus szinten jelenik meg ("Fordulása élt s volt világnak. / Csúfolódóbb sohse volt a Hold:"). Az ötödik refrénnek az előtte lévő sorok megint más jelentést adnak, itt ismét ijesztő, borzasztó képzeteket ébreszt. Ebben a részben Ady újra a falu szimbolikáját használja, a lakodalom, ami a falusi élet egyik legerősebb, vidámságot és harmóniát árasztó jelképe, itt "Véres, szörnyű lakodalommá" válik. A vers végére a különös szó jelentését a versen belül egyértelművé teszi a költő, a különös eggyé válik a rettenetessel: "S Isten-várón emlékezem / Egy világot elsüllyesztő / Rettenetes éjszakára: Különös, / különös nyár-éjszaka volt. "